TIE Tippek

Kiskertek kedvencei – tizedik helyen a retek

Illóolajban gazdag, rendkívül változatos zöldség a TIE-kiskertek egyik legkorábbi terménye. Volt idő, amikor szó szerint aranyat ért, de valós történelme máig nem tisztázott. Akár piros, akár fekete, hosszúkás vagy kerek, nem csak a megfázás ellen véd, de a környezetébe ültetett más kerti finomságokat is megóvja a kártevőktől.

A káposzta és a hagyma házasságából általában saláta születik, de a természet ennél kreatívabb volt, és megalkotta a retket. Merthogy a növény egyrészt a káposztafélékkel rokon (a keresztesvirágúak Brassicaceae családjában tartozik), miközben illóolaja a vöröshagymából lehet ismerős: ez az alilszulfid nevű kénvegyület.

A rendkívül sokoldalú növény eredete annyira titokzatos, hogy szinte csak a nemesített fajtáit ismerjük. A kevés régészeti információ, amely egyáltalán előkerült, arra utal, hogy valahonnan Indiából származhatnak az ős- vagy vadretekfélék. Vagy Kínából, ahonnan az első recept származik, amely említi a retket. Marco Polo legendája is Kínát említi forrásként, ahonnan a velencei felfedező Európába hozta a zöldséget.

Csakhogy az általunk retekként ismert növényt már az ókori görögök megismertették az antik világgal. Hérodotosztól tudjuk, hogy a piramisépítő egyiptomi munkások is ették, Hellászban pedig Apolló isten eledelének tartották, és a súlyának megfelelő mennyiségű aranyat kértek érte. Biztosat csak az időszámítás szerinti első századból tudunk, mert ekkorra a római kertészek már hihetetlen változatosságban termesztették a retket. A kicsi, nagy, kerek, hosszúkás, édes és csípős változatai annyira sikeresek maradtak a középkorban is, hogy az egyik első kultúrnövény volt, amelyet a felfedező és hódító európaiak magukkal vittek Amerikába. Így aztán évszázadokkal ezelőtt elterjedt szinte az egész világon.

A XVI. században egy német botanikus félmázsás retekféléről számolt be, amely akár az egyméteres hosszt is elérte. Ilyen méretű növénnyel azonban ma nem találkozhatunk, ha csak nem a japán származású Szakuradzsima retekről van szó, amelyet a szintén ismert ¬– és sushi éttermekből ismert – daikonból nemesítettek.

A retekben az a csodálatos hogy valamelyik fajtáját biztosan fogyaszthatjuk az év adott időszakában. Míg tavasszal inkább friss, piros héjú, kerek formájában kerül elénk, esetleg hosszú hengeres fehér „jégcsapként”, addig fontos téli C-vitamin forrás lehet a fekete retek, amelynek valójában csak a héja fekete.

Alapvetően a retekfélék kedveleik a hűvösebb időjárást, ezért legnagyobb változatosságban tavasszal teremnek. Ilyenkor találkozhatunk a hónapos retekkel, a liláspiros szentesi óriás vajretekkel, vagy a pirosból fehérbe hajló, hengeres gumójú francia reggeli retekkel, a klasszikus fehérhéjú és hengeres jégcsapretekkel.

A nyári retekfajták is ismertek bár jóval kisebb a választék belőlük, az igazi izgalmak azonban ősszel kezdődnek, amikor végre beleharaphatunk a szaftos, fehér müncheni sörretekbe, vagy télen, amikor a papírvékonyra szeletelt erfurti fekete kerül az asztalunkra, vagy nagy gombócként a kamránkba, ahol hónapokig eltárolhatjuk a hűvösben.

TIE TIPPEK

Termesztés és talajművelés

Ha termeszteni akarjuk a retket, tudnunk kell, hogy egynyári növény. Három fontos csoportja a hónapos retek, a nyári retek és az őszi-téli retek. Tenyészideje a veteményeskertben rövidnek számít. Az 55-60 nap azt jelenti, hogy a korai retekfajtákat már februárban el kell vetnünk, az őszi retekevéshez pedig júliusban kell a kertbe fáradnunk. Bár valóban hidegtűrő, igazi burjánzásra akkor számíthatunk, ha sokat éri a nap. Ez még akkor is számít, ha éppen fagy, mert rövid ideig a téli hidegben is képesek növekedni egyes fajtái.

Amit a retek nem szeret, az a nagy meleg. Pontosabban szereti, csak hőségben nem a gumóját növeszti, helyette gyönyörű lombozatot kapunk, aminek legfeljebb a szemünk örül. A vízért hálás, főleg már fejlett állapotában, de a hirtelen érkező nagy mennyiségű csapadéktól képes elrepedni, ha pedig túl sok trágyát kap, pudvásodik.

A retek a kertben igazi kincs, mert képes távol tartani a károkozó rovarokat, férgeket és a hangyákat. Ha retekkel együtt ültetik, nagyon hálás lesz az ágyásban a fejes saláta, az uborka és a zöldborsó is. A vegyes termesztés pedig amúgy is hasznos egy kiskertben, mert mire a tavaszi hónapos retket kiszedjük a földből, a vele egy helyre ültetett sárgarépa, hagyma vagy karalábé még épp csak éledezik.

Fogyasztása

Számunkra azért jó, mert finom. Például salátaként, vagy vékonyra vágva és kevés sóval csak úgy magában. Főzésre nem igazán alkalmas, ezért van, hogy a retket szinte mindig nyersen ajánlják. Így marad meg benne a rendkívüli C-vitamin tartalom, amelynek a légúti betegségek elleni hatását is tulajdonítják. Vagy a hasznos kénvegyületek és a mustárolaj-glikozid, amely miatt epeproblémákra és étvágytalanság ellen is kiváló ez a zöldség.

A népi hagyomány szerint a retek reggel méreg, este orvosság. Ez a magas illóolaj tartalomnak köszönhető. A kénvegyületek ugyanis irritálhatják a reggel még üres gyomor nyálkahártyát, érzékenység esetén pedig görcsöket is okozhatnak.

Fűszeres hónapos retek

A retek nem véletlenül nem sztárszakácsok kedvence. Főzve, sütve ugyanis sokat veszít értékes összetevőiből. Így aztán ha nem nyersen akarjuk enni, akkor is csínján kell bánnunk a hőkezeléssel.

Hozzávalók:

2 csomag hónapos retek, 2 evőkanál mogyoróolaj vagy sütéshez használható olívaolaj, 2 evőkanál balzsamecet, friss kakukkfű, őrölt fehérbors és só.

Elkészítése:

a retket feldaraboljuk. Egy serpenyőben felhevítjük az olajat és rádobjuk a feldarabolt zöldséget. Sóval és borssal ízlés szerint szórjuk meg, aztán meghinthetjük a felaprított kakukkfűvel. Hozzáadjuk a balzsamecetet és határozott mozdulatokkal alaposan összeforgatjuk, majd 10 percre takaréklángon lefedjük. Ha megpároltuk, egy-két percig nagy lángon pirítsuk a zöldséget. Az elkészült sült retek akár köret is lehet, de egészségesen helyettesíthet egy-két zacskó chipszet is, ha éppen nassolni támad kedvünk.

Felhasznált irodalom

Dr. Nagy József: Konyhakert az erkélyen. Planétás Kiadó. Budapest, 1992

dr. Balázs Sándor: Zöldségtermesztők kézikönyve

Andrew Dalby: Food in the ancient world from A to Z